2

Quo Vadis, Iuvenis? – Nemzetközi Ifjúsági Konferencián tartott nyitóbeszédet Jason

[English below]
 
A Vértes Agorája által második alkalommal Tatabányán rendezett Quo Vadis, Iuvenis? – azaz Merre tartotok, fiatalok? – Nemzetközi Ifjúsági Konferenciára hívták meg Jason-t múlt héten, hogy szólaljon fel a nyitó ceremónián.
 
Az eseményre számos országból: Romániából, Görögországból, Törökországból, Ukrajnából, Olaszországból, Oroszországból, Albániából, s természetesen Magyarországról érkeztek fiatalok, hogy gondolatébresztő előadásokat tartsanak az őket érzékenyen érintő témákban. 🌍
 
Szó esett az „Oktatás a 21. században”, a „Közösségi média és a társadalom”, „A család szerepe és megítélése a modern társadalomban”, az „Európai Unió és a nemzeti identitás” és a „Környezet és felelősség” témakörökről. Az eseményt egy kerekasztal beszélgetés zárta, ahol a résztvevő fiatalok kérdezhettek az előadóktól.
 
Jason nyitóbeszédében kiemelte, hogy az ifjúság bír talán a legtöbb kreativitással, aminek az erejével szinte bármilyen problémára tudnak a fiatalok megoldást találni; a fiatalok a jövő nemzedékeként kulcsfontosságúak a társadalomban.
 
Ezúton is gratulálunk a szervezőknek a színvonalas rendezvényért! 👏🏼
 
Quo Vadis, Iuvenis, – meaning where are you going youth? – International Youth Conference was organized by the Vértes Agora for the second time in Tatabánya and Jason was invited to speak at the opening ceremony at the last week. Young people from many countries came from Romania, Greece, Turkey, Ukraine, Italy, Russia, Albania and, of course, Hungary to give thought-provoking presentations on topics concerning young people. 🌍
 
Topics covered were ‘Education in the 21st Century’, ‘Social Media and Society’, ‘The Role and Approach of the Family in Modern Society’, ‘European Union and National Identity’ and ‘Environment and Responsibility’. The event was closed with a round table discussion, where the participating young people could ask questions from the speakers.
 
Jason emphasized in his opening speech that youth has perhaps the most creativity, the strength of which young people can find solutions to almost any problem; young people, as future generations, are key to society.
 
 
Congratulations to the organizers for the high quality event! 👏🏼
1
Posted in Egyéb.