Magyar kísérőrendezvény az ENSZ-ben

Ági a fogyatékossággal élő fiatalok esélyegyenlőségéről tartott „kísérőrendezvényt” az ENSZ-közgyűlés folyamán. Az ENSZ adatai szerint a világ népességének jelenleg 15%-a, azaz több mint 1 milliárd ember él valamilyen fogyatékossággal. Azonban ahogyan Ági kiemelte, senki sem születik hátrányos helyzetűnek fogyatékossága miatt. A sérülések lehetnek vele születettek vagy később szerzettek bizonyos embertársaink esetén, de az, hogy emiatt valakit hátrányos megkülönböztetés ér, az csak és kizárólag társadalmi normáink és gyakorlataink eredménye.

Ez pedig azt jelenti, hogy mindezt meg tudjuk változtatni! Ezen változtatások megbeszéléséről szólt a rendezvény is, melynek három kiemelt témája a család, illetve az inkluzív oktatás és munkaerőpiac volt. Mivel a családtagok támogatása, valamint az integrált oktatási rendszer és a az inkluzív munkahelyek kulcsfontosságúak a fogyatékossággal élő fiatalok egyenlő társadalmi részvételéhez, a résztvevők állami, privát és civil szektorból vett jógyakorlatok megvitatásával bemutatták, milyen módon érhető el előrelépés, hogy a gyakorlatban is mindenki a társadalom egyenrangú tagja lehessen.

A rendezvényt Bogyay Katalin nagykövet asszony, illetve Georgi Panayotov és Marie Chatardová bolgár és cseh nagykövetek nyitották meg. Ezt követően beszédet mondott Daniela Bas, az ENSZ Gazdasági és Szociális Részlegének inkluzív társadalmi fejlődésért felelős igazgatója, aki megosztotta a résztvevőkkel saját, hihetetlenül motiváló történetét. 
Az Ági által moderált panelbeszélgetés résztvevői Anna Burlyaeva, az UNICEF fogyatékossággal foglalkozó szakértője, Barbora Antonovičová cseh ENSZ ifjúsági küldött, illetve Diliyan Manolov és Yavor Gochev bolgár ifjúsági küldöttek voltak, akik összefoglalták fogyatékossággal kapcsolatos tapasztalataikat és észrevételeiket.

Te hogyan teszel azért, hogy minden embertársunk egyenlő feltételekkel induljon az életben? Milyen üzeneteket közvetítesz és hogyan gondolkozol?

//

Side event titled ‘inclusive development for persons with disabilities’ during the United Nations General Assembly.
As Ágnes highlighted, “currently there many people all around the world whose full and equal participation in society is hindered by various factors which affects their possibility to fulfil their potential. Persons with disabilities, accounting for over a billion people and representing 15% of the world’s population, also fall into this category. This might depict a cloudy picture about the state of the world in which we live in.

However, I would like to highlight that disability is not born with anyone. Impairments might be, or they might be acquired later in life, but disability only stems from our social practices. And this means that we can change this.”
Therefore, the aim of the side event was to discuss the developments required to facilitate inclusive development for young persons with disabilities for which the areas of family, education and labour market policy are of key importance. The support of family members, as well as inclusive education and labour market are crucial areas for achieving inclusive development for young persons with disabilities, therefore, it is important that states provide the necessary policy framework in these areas.

The side event was opened by Ambassador H.E. Ms. Katalin Bogyay, alongside Ambassador H.E. Mr. Georgi Panayotov and Ambassador H. E. Ms. Marie Chatardová, the Hungarian, Bulgarian and Czech Permanent Representatives to the United Nations. After the opening remarks Ms. Daniela Bas, UN DESA’s Director for Inclusive Social Development shared her empowering story with the participants. During the panel discussion moderated by Ágnes, Anna Burlyaeva, Programme Office at UNICEF’s Disability Section, Barbora Antonovičová Czech UN Youth Delegate, as well as Diliyan Manolov and Yavor Gochev Bulgarian UN Youth Delegates shared their experiences about disability with the participants. Thank you for the amazing contributions!

What do you do to ensure that everyone has equal opportunities in life?

Posted in Egyéb.