Kíváncsi vagy, mivel foglalkozik hazánk ENSZ ifjúsági küldötte?
Ismerd meg tevékenységét!
KÉPVISELET
Az ifjúsági küldött feladata, hogy képviselje hazája fiatal generációját az ENSZ különböző fórumain. Ennek keretében az ENSZ-közgyűlés Harmadik Bizottságának ülésein, illetve az ECOSOC (Gazdasági és Szociális Tanács) Ifjúsági Fórumán képviseli a magyar fiatalokat. Ezen alkalmakkor felszólal a magyar fiatalok képviseletében, illetve kísérőrendezvényt szervezhet, hogy felhívja a figyelmet az ifjúság szempontjából különösen fontos témákra.
Ha kíváncsi vagy hazánk ifjúsági korábbi küldöttének felszólalására az ENSZ-közgyűlésen, kattints az alábbi videóra, ahol Szuda Ágnes szólal fel:
IFJÚSÁGI DIPLOMÁCIA ÉS LOBBIZÁS
Emellett a küldött más országok fiatal képviselőivel egyeztet, akikkel közösen lobbizik a fiatalokat érintő legfontosabb problémák megoldásáért.



INFORMÁCIÓÁTADÁS ÉS IFJÚSÁGI FÓRUMOK
Ezen felül a küldött egyik legfontosabb feladata, hogy hidat építsen az ENSZ és a magyar fiatalok között, hiszen nap mint nap számos fiatalokat érinti döntés születik az ENSZ keretein belül. Az ifjúsági küldött kiemelt célja, hogy közelebb hozza a világszervezet munkáját és kezdeményezéseit a magyar fiatalokhoz. Ennek érdekében rendszeresen látogat el iskolákba, egyetemekre, különböző ifjúsági fórumokra, illetve gyermek- és ifjúsági önkormányzatok képviselőivel is szívesen egyeztet.
Látogatásai alkalmával interaktív foglalkozások keretein belül mutatja be az ENSZ tevékenységeit olyan témákhoz kapcsolódóan, mint az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljai, a nemek közötti egyenlőség és a HeForShe kampány vagy az éghajlatváltozás; de örömmel tart kifejezetten az ENSZ felépítését, szakosított szervezeteit bemutató foglalkozást is. Ezen felül Ági az ország több pontján tartott az ENSZ klímatárgyalásait bemutató szimulációt, melynek során a résztvevők diplomaták bőrébe bújva próbálhatják ki, hogyan működnek az ENSZ klímaváltozással kapcsolatos tárgyalásai és mit tesz a szervezet az éghajlatváltozás elleni harc részeként.
Az ENSZ munkájának bemutatásán túl a küldött az ilyen találkozók alkalmával számol be az ENSZ-ben végzett munkájáról, illetve a kötetlen beszélgetések során célja, hogy az ifjúság hiteles képviseletének érdekében tájékozódjon a helyi fiatalokat érintő ügyekről.



TANÁCSADÁS ÉS JAVASLATTÉTEL
Az ilyen találkozók azért is fontosak, mivel a küldött az összegyűjtött tapasztalatait igyekszik minél több hazai és nemzetközi döntéshozó felé is eljuttatni és javaslatokat tenni a fiatalok helyzetének javítására. Emellett természetesen a különböző ENSZ fórumokról hazatérve is aktívan tesz javaslatokat az ENSZ-szel kapcsolatos ifjúsági kezdeményezések hazai megvalósítására.



KAPCSOLAT
Te is szívesen találkoznál az ifjúsági küldöttel? Örülnél, ha a Te közösségedbe, iskoládba vagy egyetemedre is ellátogatna? Esetleg egy gyermek- és ifjúsági önkormányzat képviselője vagy és szívesen egyeztetnél a küldöttel az ifjúságot érintő problémák megoldásáról? Keress bennünket a hello@hunyouth.hu emailcímen és megbeszéljük a részleteket!